Az oszmán vezetők erős európai szövetségesként próbálják megnyerni Franciaországot és Oroszországot, hogy megvédjék a Birodalmat a további területi veszteségektől, de nem járnak sikerrel.

Az Oszmán Birodalom titkos paktumot köt Németországgal, vállalva, hogy belép a háborúba, amennyiben Oroszország megtámadná Ausztriát és Németországot. A németek megígérik, hogy segítenek a pánturáni álom megvalósításában.

A „fegyveres semlegesség” álláspontjára helyezkedve az oszmán kormány általános mozgósítást rendel el. Ez az örmény férfiakat is érinti, akiket három szakaszban soroznak be. Először a 20 és 45 év közöttieket hívják be, majd 1915 februárjáig a 18-20 évesek kerülnek sorra, végül a 45-60 évesek következnek, akiket málhás állatokként használnak a hadi felszerelések szállításához.

A Dasnak Örmény Forradalmi Szövetség Erzerumban megtartja nyolcadik általános kongresszusát. Az ifjútörökök megígérik, hogy oszmán fennhatóság alatt autonóm örmény területet hoznak létre, ha a párt oroszellenes felkelést szervez a transzkaukázusi örmények körében. A Dasnak párt elhatárolja magát az ifjútörök aktivisták terveitől a Kaukázus lerohanását illetően, de nyilvánosan hitet tesz a birodalom mellett, és megfogadja, hogy harcolni fog az Oszmán Birodalom védelmében, ha a kormány a tanácsok ellenére úgy dönt, hogy beavatkozik a háborúba.

Enver pasa megalakítja a Különleges Szervezetet (Teshkilati Mahsusa). Később ez a szervezet irányítja és hajtja végre az örmény népirtást az Oszmán Birodalom keleti tartományaiban.

V. Kevork, minden örmények katolikosza Voroncov-Daskovtól, a Kaukázus orosz kormányzójától kéri az Oszmán Birodalmon belüli Örményország területi integritásának biztosítását, orosz védelem alatt álló autonóm állammá való átalakítását. A kormányzó javasolja egy örmény önkéntes alakulat létrehozását.

Az oszmán belügyminiszter rejtjeles körlevélben utasítja a tartományok hatóságait, hogy tartsák szemmel az örmény politikai és közösségi vezetőket.

Az orosz kormány hadat üzen az Oszmán Birodalomnak. ( Az oroszok nem sokkal ez után kiadnak egy nyilatkozatot, amelyben megígérik az Oszmán Birodalomban élő örmények nemzeti felszabadítását, amennyiben azok szembehelyezkednek kormányukkal. )

A brit miniszterelnök egy Londonban tartott beszédében megjósolja, hogy a háború „nemcsak Európában, hanem Ázsiában is megkongatta az oszmán uralom lélekharangját”.

Az oszmán kormány hatályon kívül helyezi az örmény reformokról szóló 1914. február 8-ai egyezményt.

Enver pasa próbálkozása, hogy a Transzkaukázusban elpusztítsa az orosz hadsereget, Szárikamisban katasztrófába torkollik. A támadásban részt vevő mintegy 100 000 ember körülbelül 86 százaléka elpusztul. Nem sokkal ez után Enver nyilvánosan megköszöni az örményeknek a szárikamisi kampány során tanúsított magatartásukat. 1915. február közepe – Az „Ittihad” párt központi bizottsága meghozza az örmények megsemmisítéséről szóló határozatát.

Erőszakos és szélsőséges intézkedéseket vezetnek be az Oszmán Birodalomban élő örmények ellen. Kormányrendelettel köztörvényes bűnözőket engednek ki a börtönökből, besorozzák az irreguláris csapatokba (csetek), és később a kitelepítések és tömegmészárlások során is felhasználják őket.

Azzal az ürüggyel, hogy Zejtunban mintegy harminc örmény fiatal megtagadta a kötelező katonai szolgálatot, és a város lázadásra készül, a város előkelőségeit, majd egész lakosságát elűzik.

A törökök tömeggyűlést tartanak Van határában, ahol az örményeket árulónak és a birodalom ellenségeinek kiáltják ki. Másnap az oszmán hadsereg kurd szabadcsapatokkal együtt megtámadja a vani örményeket az oroszokkal való állítólagos kollaborálásuk miatt. Van városában az örmény negyed elbarikádozza magát, és öt hétig, az orosz csapatok május 18-i megérkezéséig sikerül tartania magát.

Konstantinápolyban több száz örmény közösségi vezetőt, köztük az oszmán parlament tagjait letartóztatják, Anatólia belső területeire száműzik, majd később meggyilkolják.

Gallipoliban megkezdődik a szövetségesek partraszállása. A sikertelen támadások 259 napig tartanak, és Anglia mintegy 200 000 emberét veszíti el. Az evakuálás 1916 elején befejeződik.

Harput kormányzóját, Kemalt leváltják, amiért ellenzi a tartományából száműzött lakosság lemészárlására és megsemmisítésére vonatkozó terveket.

Lemészárolják a Knuszban és a környező 38 faluban élő örményeket. Elpusztítják Sziirt örmény és más keresztény lakosságának nagy részét.

Hivatalos közleményekben megjelenik, hogy Talaat pasa elrendelte Van, Bitlisz és Erzerum kormányzóinak a fennhatóságuk alá tartozó örmények „kitelepítését” Urfa és Moszul szandzsakok déli részeire, valamint Zor vilajetbe. Ugyanaznap Adana, Maras és Aleppó kormányzói is azt az utasítást kapják, hogy „telepítsék ki” Adana, Merszin, Szisz, Jebeli-bereket és Maras szandzsakok (a regionális központok kivételével), valamint Alexandretta (Iszkenderun), Bejlan, Jisr Al-Sughur és Antioch kazák örményeit Szíria vilajet keleti részére és Aleppo vilajet keleti és délkeleti részére. A „deportáltak”-nak szánt „betelepítési zóná”-t tovább szűkítik a szíriai-iraki sivatag legkietlenebb vidékein a bagdadi vasúttól délre és nyugatra eső területre, legalább 25 kilométerre bármilyen vasútvonaltól.

Az „ideiglenes kitelepítési törvény” megjelenik a sajtóban. Az örményekre való hivatkozás nélkül felhatalmazzák a hadseregek, hadtestek, hadosztályok és helyőrségek parancsnokait, hogy kémkedés és árulás gyanújával és katonai szükségesség miatt rendeljék el a lakosságcsoportok kitelepítését.

Trapezunt, Szivasz, Diarbekir és Mamuret-ul-Aziz vilajetekben és Janik szandzsakban elrendelik a kitelepítéseket. Az örményeket kitelepítik az Erzerum tartományi Erzindzsanból és Baiburtból.

Talaat pasa kiadja „a háború és a rendkívüli politikai körülmények miatt kitelepített örmények hátrahagyott ingó és ingatlan vagyonával kapcsolatos adminisztratív utasításokat”. Ebben elrendeli, hogy különbizottságokat kell létrehozni, amelyek jegyzékeket és jelentéseket készítenek a „hátrahagyott” vagyontárgyakról. Ezt a vagyont biztonságba kell helyezni a kitelepítettek javára. Elkészítik a listákat, és átadják az örményeknek. A helyi bizottságok és az oszmán kincstár is kap másolatokat belőlük. A romlandó dolgokat és az állatokat el kell adni, a pénzt pedig az örmény tulajdonosok javára letétbe kell helyezni. A rendelet előírja, hogy az örmény otthonokba és az örmény földekre be kell telepíteni a balkáni háború török menekültjeit; azonban hivatalosan nyilvántartásba kell venni őket. Azokat a földeket és vagyontárgyakat, amelyekre a török menekülteknek nincs szükségük, nyilvános árverésen el kell adni, és a befolyó összegeket az örmény tulajdonosok javára letétbe kell helyezni.

Megkezdődnek a kitelepítések Thraszból, Nyugat-Kisázsiából és Kilikiából. Többségüket Szíriába hurcolják.

A Musza Dagh környéki hegyvidéken mintegy 5000 örmény szembeszegül az oszmán csapatokkal. 53 nap múlva, szeptember 12-én felveszi őket a Guichin nevű francia hadihajó. A Guichin-nak a flotta francia főparancsnokának Jeanne d’Arch nevű hajója, három másik francia hadihajó és egy brit hadihajó segítségével nagy nehezen sikerül kimenekítenie a 4048 örmény túlélőt, és szeptember 14-én megérkeznek velük egy egyiptomi kikötőbe, Saidbe.

Közzéteszik a kisajátításról és elkobzásról szóló ideiglenes törvényt. A törvény rendelkezik a kitelepítettek tartozásainak, követeléseinek és vagyonának kezeléséről. Részletesen elmagyarázza a „hátrahagyott” örmény vagyon nyilvántartásba vételének és végrehajtásának módját. Az oszmán szenátus október 4-étől december 13-áig több mint két hónapon át nyilvánosan tárgyalja a törvényt, de nem változtat rajta.

Az oszmán tisztviselők elhatározzák, hogy vandál módon elpusztítják a kitelepítetések több mint 150 000 kiéheztetett és nyomorúságos állapotba juttatott túlélőjét a szíriai és a mezopotámiai sivatagban.

A brit kormány megjelentet egy kiadványt „Az örményekkel való bánásmód az Oszmán Birodalomban” címmel.

Faud, oszmán arab küldött a „törvényesség és emberség” jegyében parlamenti meghallgatásokat indítványoz, hogy kivizsgálják a háború alatti két kabinet minisztereinek bűnösségét.

Török haditörvényszéket állítanak fel az örmény népirtás kitervelőinek felelősségre vonása céljából.

Az új oszmán szultán teljesíti a háború utáni oszmán kabinet kérését, és engedélyezi az új törvényszék létrehozását, hogy felelősségre vonják mindazokat, akik az örmények kitelepítésében és lemészárlásában bűnösnek bizonyulnak.

Az oszmán belügyminiszter a minisztérium munkatársai által az előző két hónapban összegyűjtött statisztikai adatok alapján nyilvánosan kijelenti, hogy „a háború alatti kitelepítéseknek mintegy 800 000 örmény áldozata volt.”